Tárgyalási jegyzék
közösség tagja elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény
A bíróság a tárgyalást elhalasztotta, új határnapot egy későbbi időpontra hivatalból tűz ki.
A vádirat szerint röviden: A két sértett arab származású, jemeni állampolgár, Magyarországon, Pécsett illetve Szegeden folytatják egyetemi tanulmányaikat.
folytatólagosan, jelentős kárt okozó rongálás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény
A vádirat szerint röviden: A vádlott férfi állandó munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkezik, hajléktalan életmódot folytat egy baranyai kisvárosban.
nagyobb kárt okozó csalás bűntette
A vádirat szerint röviden: A vádlott 2018-ban egy nagyközség jegyzőjeként dolgozott. Egy községi lakos 2018.
ivatali vesztegetés bűntette
A vádirat szerint röviden: A vádlottak közül a II., III. rendű IV. rendű és az V. rendű vádlottak 2015-ben elhatározták, hogy külföldi állampolgárok részére valótlan tartalmú magyar útlevelek kiállításával tesznek szert jövedelemre.
közlekedés biztonsága elleni bűntett és más bűncselekmények
A vádirat szerint röviden: A visszaeső vádlott férfi 2018. január 17. napját megelőzően - ismeretlen időpontban -egy komlói parkolóban, beleöntött kb. 0,5 kg kristálycukrot a korábbi élettársa tulajdonát képező személygépkocsi üzemanyag tankjába. A cselekmény eredményeként 2018. január 17.
nyereségvágyból, idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény – perújítás
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványa szerint röviden: A vádlott férfit a Pécsi Törvényszék, másodfokon a Pécsi Ítélőtábla 2019.
fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény
A vádirat szerint röviden: A vádlott fiatal férfi 2019. augusztus 8. napján 4 óra 1 perckor arcát egy kendővel takarva bement egy pécsi Nemzeti Dohányboltba és ott egy gázriasztó fegyvert fogott az eladóra, tőle készpénzt követelve.
különösen jelentős mennyiségű kábítószerre, az ország területére behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette
A vádirat szerint röviden: a bosznia-hercegovinai és horvát állampolgárságú vádlott férfi a hazájában nemzetközi fuvarozással foglalkozik, számos kamionnal rendelkezik. A vádlott családi vállalkozásban működteti vállalkozását, fuvarjai főként Magyarország érintésével Szlovéniába irányulnak.
csalás bűntette és más bűncselekmények
A vádirat szerint röviden: A vádlott férfi a bűncselekmény elkövetésének idején büntetés-végrehajtási intézetben volt, ahol a fogvatartottak számára biztosított, más nevén nyilvántartott telefonkészülékről, véletlenül kiválasztott hívószámokon kezdeményezett hívásokat.
kifosztás bűntette és más bűncselekmények
A vádirat szerint röviden: A vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt korábban már büntetett előéletű vádlott nő 2017. november 25-én, a délelőtti órákban egy szigetvári áruházban segített egy idős nőnek a vásárlása során megvett karton tejet a húzós bevásárló táskájába tenni.
közlekedés biztonsága elleni bűntett és más bűncselekmények
A vádirat szerint röviden: A visszaeső vádlott férfi 2018. január 17. napját megelőzően - ismeretlen időpontban -egy komlói parkolóban, beleöntött kb. 0,5 kg kristálycukrot a korábbi élettársa tulajdonát képező személygépkocsi üzemanyag tankjába. A cselekmény eredményeként 2018. január 17.
folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntette
A vádirat szerint röviden: A vádlott román állampolgárságú férfi 2019. június 21. és július 1.
költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények
A vádirat szerint röviden: A Baranya Megyei Főügyészség 69 személlyel szemben emelt vádat üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és sikkasztás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és némely esetben számvitel rendje megsértésének bűntette miatt is, mely bűncselekményeke
embercsempészés bűntette és más bűncselekmények
A vádirat szerint röviden: A vádlott férfiak – korábban elítélt öt társukkal együtt - haszonszerzésre törekedve, bűnszervezet tagjaként – úgy, hogy egyes cselekmények közös megvalósításában a másodrendű és harmadrendű vádlottak is részt vettek – pontosan meg nem határozható számú, harmadik ország
költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények
A vádirat szerint röviden: A Baranya Megyei Főügyészség 69 személlyel szemben emelt vádat üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és sikkasztás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és némely esetben számvitel rendje megsértésének bűntette miatt is, mely bűncselekményeke
fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény
A vádirat szerint röviden: A vádlott fiatal férfi 2019. augusztus 8. napján 4 óra 1 perckor arcát egy kendővel takarva bement egy pécsi Nemzeti Dohányboltba és ott egy gázriasztó fegyvert fogott az eladóra, tőle készpénzt követelve.
emberölés bűntette
A vádirat szerint röviden: a vádlott a büntető ügy sértettjével, a nála idősebb sértett nővel huzamosabb ideje élettársi kapcsolatban élt, egy lakásban.
tiltott adatszerzés bűntette és más bűncselekmények
A vádirat szerint röviden: a vádlott férfi és a sértett nő közeli ismerősök, baráti társaság révén közöttük bizalmi kapcsolat állt fenn. Erre tekintettel a sértett 2016.
különösen jelentős mennyiségű kábítószerre, az ország területére behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette
A vádirat szerint röviden: a bosznia-hercegovinai és horvát állampolgárságú vádlott férfi a hazájában nemzetközi fuvarozással foglalkozik, számos kamionnal rendelkezik. A vádlott családi vállalkozásban működteti vállalkozását, fuvarjai főként Magyarország érintésével Szlovéniába irányulnak.
közlekedés biztonsága elleni bűntett és más bűncselekmények
A vádirat szerint röviden: A visszaeső vádlott férfi 2018. január 17. napját megelőzően - ismeretlen időpontban -egy komlói parkolóban, beleöntött kb. 0,5 kg kristálycukrot a korábbi élettársa tulajdonát képező személygépkocsi üzemanyag tankjába. A cselekmény eredményeként 2018. január 17.
csalás bűntette és más bűncselekmények
A vádirat szerint röviden: A vádlott férfi a bűncselekmény elkövetésének idején büntetés-végrehajtási intézetben volt, ahol a fogvatartottak számára biztosított, más nevén nyilvántartott telefonkészülékről, véletlenül kiválasztott hívószámokon kezdeményezett hívásokat.
sikkasztás bűntette és más bűncselekmények
A vádirat szerint röviden: A vádlott nő 2004. április 1-től 2017. áprilisig látta el az eljárásban érintett társasház sértettek közös képviseletét. A vádlottat, mint az érintett társasházak közösképviselőjét a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. tv. 43.
különösen jelentős mennyiségű kábítószerre, az ország területére behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette
A vádirat szerint röviden: A szerb állampolgárságú vádlott férfi tulajdona egy személygépkocsi, melyet pontosan meg nem határozható időben átalakítottak úgy, hogy az utasterében két rejtekhelyet alakítottak ki, melyek össztérfogata 238 liter.
csalás bűntette és más bűncselekmények
A vádirat szerint röviden: A vádlott férfi 2018. február 21 és 2018. október 16. közötti időszakban munkahellyel, saját és családja megélhetését biztosító jövedelemmel nem rendelkezett.