A vádirat szerint röviden: A vádlott 35 éve egy pécsi általános iskola és gimnázium pedagógusa, osztályfőnök és diákönkormányzati segítő is.
2020. szeptember 24-én a délutáni órákban a vádlott az általános iskola déli bejáratán bement az iskola épületébe, majd az ott található lépcsőfordulón haladva észlelte, hogy az iskola területén – az aula és a déli bejárat között, az agora és a lépcső mellett, az iskola egy fiatalkorú diákja és az iskola két kiskorú volt diákja dohányoznak.
A vádlott – mivel az iskola területén történő dohányzás visszatérő probléma – kiment az épületből és a kiskorú dohányzókat felszólította cselekményük abbahagyására, melynek egyikük eleget is tett. Ekkor a vádlott közölte a másik kiskorú fiúval, hogy az iskola igazgatója elé kell mennie, melyen a sértett felháborodott. Emiatt a vádlott a kiskorú sértett hátán lévő táska vállpántját – annak mellkas előtti részét összeszorítva- megragadta és annál fogva, több méteren keresztül az iskola bejárata felé rángatta a kiskorú sértettet, aki mindvégig ellenállt és igyekezett magát a vádlott fogságából kiszabadítani, azonban ez nem sikerült neki.
Ezalatt – az ügyben már jogerősen elítélt – másodrendű terhelt a kiskorúak fiatalkorú társával szóváltásba, majd verekedésbe keveredett. Ennek során a vádlott a kiskorú sértettet még pár percig az iskola bejárata mellett táskája vállpántjánál fogva tartotta, majd annál fogva az iskola élületébe kísérte.
A Pécsi Járásbíróság a vádlottakkal szemben – az ügyészség indítványára, az iratok tartalma alapján - 2021. augusztus 31-én büntető végzést hozott, melyben a vádlottat személyi szabadság megsértésének bűntette miatt 170.000 forint pénzbüntetésre ítélte, kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére, a nyomozás során lefoglalt, biztonsági kamera felvételeket tartalmazó CD lemezt az iratok részeként rendelte kezelni.
A másodrendű vádlottat garázdaság vétsége miatt 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
A bíróság által meghozott büntetővégzés ellen fellebbezésnek nincs helye, azonban az ügyész, a vádlottak és a védők a kézbesítéstől számított nyolc napon belül tárgyalás tartását kérhetik.
A másodrendű vádlott vonatkozásában a büntetővégzés jogerőre emelkedett, míg J.D. vádlott a kirendelt védője útján tárgyalás tartását kérte.
A bíróság előkészítő ülést tart az ügyben.