2021/42. hét - emberölés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2021. október 18., hétfő 09.00
Ügy tárgya: 
emberölés bűntette
Ügyszám: 
13.B.107/2021
Tárgyalás helyszíne: 
7623 Pécs, Rákóczi út 34.
Tárgyaló: 
fsz.II.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat szerint röviden: A vádlott fiatal férfi legutóbbi börtönbüntetéséből történt szabadulását követően Pécsett, egy munkásszállón lakott, ahol a sértett férfi is élt. Kezdetben jó kapcsolatban voltak, együtt jártak szórakozni.

2020. év végén a vádlotthoz költözött egy nő, ettől az időponttól a vádlott és a sértett baráti kapcsolata megromlott. A sértett több ízben becsmérlő kifejezésekkel illette a vádlott barátnőjét, mindhármuk életvitele zavarta a szálló lakóit, rendszeresen italoztak és hangoskodtak.

2020. október 31-én a vádlott, a nő és egy harmadik férfi együtt italoztak, több üveg bort és sört fogyasztottak el. 20.00 óra körül, hívás nélkül megjelent náluk a sértett ittas állapotban, kopogtatott a szoba ajtaján, be akart menni a helyiségbe, de a vádlott felszólította, hogy távozzon, aminek a sértett eleget is tett.

Körülbelül 15 perc múlva a sértett ismét kopogtatott a szoba ajtaján, ahol a vádlotti társaság tartózkodott, ekkor a vádlott kiment. A sértett közölte a vádlottal, hogy nem tetszik neki a felé tanúsított viselkedése, hogy korábban elküldte, majd ezután - a vádlott felhívására – ismét távozott. Ekkor a sértett nem a saját szobájába ment, hanem egy másikba, ahol egy férfi lakott, akit korábban ismeretlen személyek bántalmaztak. A férfi öntudatlan állapotban feküdt a helyiségben.

A vádlott nagyom mérges lett a sértettre, bosszantotta a viselkedése és az is, hogy a sértett előző nap a gondokot bántalmazta. Ezért a vádlott a sértett után ment, a társaságában lévő nő és férfi követték, mert látták, hogy a vádlott nagyon ideges. A vádlott bement abba a szobába, ahol a sértett is volt, és meglátta, hogy a szoba lakója a földön fekszik és a sértett felette áll. A sértett a vádlott felé fordult, ekkor a vádlott több ízben, ököllel arcon ütötte, majd kérdőre vonta azért, amit a barátnőjére mondott, illetve azért, hogy miért bántalmazta előző nap a gondnokot. A sértett a vádlottat meglökte, aki erre lecsapta a kezét, majd ököllel ütötte, a nyakát erőteljesen megragadta, illetve a helyiségben található különböző tárgyakat – edényeket, tányérokat, poharakat – vágott hozzá.

A nő és a társaságában lévő férfi a vádlottat próbálták megakadályozni a cselekményben. A vádlott az asztalon lévő két kés közül az egyiket felkapta, azonban azt a férfi és a nő elvette tőle. Ezután a vádlott a másik 20,5 pengehosszúságú kést is felvette és azzal megvágta a sértett arcát, majd egy ízben, nagy erővel szívtájékon megszúrta. A vádlott a kést a helyszínen eldobta, a szobát elhagyta, másnap vonták intézkedés alá.

A szálló lakói közül egy, aki korábban észlelte a hangoskodást, értesítette telefonon a rendőrséget.

A sértett az élettel összeegyeztethetetlen szívsérülést szenvedett, melynek következtében rövid időn belül elhunyt.

A bíróság tárgyalást tart az ügyben.


 

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Dr. Dezső Lili

sajtótitkár

+36-30-541-6666

DezsoL@birosag.hu

Eljáró bíróság: