A vádirat szerint röviden: A vádlott idős férfi, a tanú és a sértett férfi valamennyien egy településen laknak. 2019. május 25-én a délutáni óráktól kezdődően a sértett a tanú családi házában, vendégségben tartózkodott, ahová a vádlott az esti órákban érkezett meg ittas állapotban.
A vádlott haragos viszonyban állt a sértettel, mert azt feltételezte, hogy korábban a sértett szedte össze és tulajdonította el a szilváját a gyümölcsöséből.
A vádlott érkezését követően, a konyhában közte és a szintén ittas állapotban lévő sértett között azonnal szóváltás alakult ki, kölcsönösen szidalmazták és megöléssel fenyegették egymást. A sértett a vádlott ingét megragadta, majd megrángatta a vádlottat. Ezt követően a vádlott magához vett egy a konyhaasztalon elhelyezett konyhakést, majd pár lépést tett a sértett felé és „megöllek” kijelentést követően egy alkalommal, közepes erővel mellkason szúrta.
A tanú is a konyhában tartózkodott ekkor, aki azonnal értesítette a mentőket, míg a vádlott saját házába gyalogosan távozott.
A sértett a szúrás következtében a mellüreget megnyitó sérülést szenvedett, melyhez életveszélyes állapot, légmell kialakulása társult. A vádlott szándéka a sértett életének kioltására irányult, melyet az időben érkezett orvosi segítség akadályozott meg.
A vádlott a cselekmény idején közepes fokban volt korlátozott cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésében és az annak megfelelő cselekvésben.
A bíróság tárgyalást tart az ügyben a vádlott lakóhelyén, figyelemmel idős korára és rossz egészségi állapotára.