A vádirat szerint röviden: A vádlott férfi és a sértett nő korábban kapcsolatban voltak. 2018. augusztus 4-én, az éjszakai órákban találkoztak egy pécsi szervízúton, hogy a kapcsolatukból származó tárgyakat egymás részére visszaadják. A vádlott az általa vezetett tehergépkocsival ment a találkozóra.
A vádlott és a sértett között szóváltás alakult ki, melynek során a vádlott a vezető ülésből, egy üvegezett – 9 darabos - képkerettel megütötte a sértett arcát, aki az ijedtségtől és a fájdalomtól térdre esett. A vádlott ekkor a tehergépkocsival elindult, melynek nyitott ajtaján, a jobb első ülésről kiesett egy televíziókészülék és összetört. A készülék kábele beleakadt a gépkocsiba, melyet maga után kezdett húzni. A sértett ekkor felállt, a jármű után ment és az akkor megálló gépkocsivezető oldali ülésénél az ablakon keresztül benyúlva megfogta a jármű kormányát és felszólította a vádlottat, hogy a járműből szálljon ki. A vádlott ennek nem tett eleget, azt mondta a sértettnek, hogy „takarodjon onnan” majd teljes gázzal elindult. A sértett eközben fogta a kormányt, a jármű mellett futott – a gépkocsi az útpadkára is felhajtott – majd miután a sértett már nem tudta megát tartani, kb. két lépcsőháznyi távolság megtétele után arccal az aszfaltra esett. A vádlott a járművel tovább hajtott, kétszer balra kanyarodott, majd elhajtott, aztán rövid idő elteltével visszament a helyszínre.
A sértett a történtek során koponyaalapi törést, jobboldali kulcscsont törést, zúzódásokat, nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.
A bíróság tárgyalást tart az ügyben.