2020/4. hét - súlyos testi sértés bűntettének kísérlete

Tárgyalás időpontja: 
2020. január 22., szerda 09.00
Ügy tárgya: 
súlyos testi sértés bűntettének kísérlete
Ügyszám: 
5.B.102/2018
Tárgyalás helyszíne: 
7621 Pécs, Széchenyi tér 14.
Tárgyaló: 
fsz.14.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat szerint röviden: A vádlott férfi és a sértett nő korábban élettársi kapcsolatban éltek, de kapcsolatuk megromlott, ezért a nő a szüleihez költözött egy pécsi házba.

A vádlott nem nyugodott bele a szakításba, ezért 2017. május 14-én a délelőtti órákban, gyermekeivel együtt, gépkocsival megjelent volt élettársa szüleinek házánál, ahol szóváltást és dulakodást követően megpróbálta elütni volt élettársa édesanyját úgy, hogy a helyi közúton álló sértett nőt a gépkocsival hátrafelé menetben közlekedve elütötte, melynek következtében a sértett elesett, de nem sérült meg. Azonban a sértett az ismét felé tolató gépkocsi elől egy bokros részre ugrott, ahol a jármű már nem érte el.

A sértett férje ekkor magához vett egy kaszát, melynek láttán a vádlott az autóval elhajtott a helyszínről.

A sértett a történtek során nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett, azonban sérüléseinek elhelyezkedésére, az elkövetési mechanizmusra, az elkövetés eszközére figyelemmel fennállhatott a keletkezettnél súlyosabb sérülés bekövetkeztének esélye is.

A vádlott a fenti bűncselekmény elkövetését követően röviddel, még ugyanezen a napon, a délutáni órákban személygépkocsival közlekedett Pécsett, amikor észrevett egy a vádlott volt élettársának rokonságába tartozó, egy másik gépkocsival közlekedő férfit, akivel egy kiskorú fiú is utazott. A vádlott – aki a férfi ellen is haragos érzéseket táplált - az általa vezetett gépkocsival a sértett gépjárműve elé állt, így mindkét gépkocsi megállt. A vádlott egy fahusánggal kiszállt a kocsijából és a sértett gépkocsijának szélvédőjére ütött, valamint egyszer a gépkocsi bal első sárvédőjét is megütötte. Az ütések következtében a gépkocsi szélvédője pókháló-szerűen elrepedt, a sárvédőt pedig egy mély benyomás jött létre.

A vádlott a rongálással 76.646 forint kár okozott.

A bíróság a tárgyalást folytatja.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Dr. Barkaszi Attila

sajtószóvivő

+36- 30-990-4247

barkaszia@pecsit.birosag.hu

Eljáró bíróság: