A vádirat szerint röviden: A vádlott férfi és a sértett nő házastársak, házasságuk alatt közösen nevelték a sértett előző házasságából származó egy gyermekét és egy közös gyermeküket. Miután házasságuk megromlott, a sértett 2018 tavaszán a két gyermekkel albérletbe költözött, ahol a vádlott rendszeresen látogatta őket.
2018. július 3-án a vádlott és a sértett a bérelt ingatlanban tartózkodott, a gyermekekre a nagyszüleik vigyáztak.
Este 21 óra körül a vádlott és a sértett a konyhában beszélgettek, ennek során a vádlott, féltékenységből számonkérte a sértettet, majd megütötte, ezért a sértett a földre esett. Ezután a vádlott a hajánál fogva felhúzta a sértettet, berángatta a szobába, ahol az ágyra dobta, miközben életveszélyesen megfenyegette. A vádlott ezt követően kiment a konyhába és egy 13 cm pengehosszúságú konyhakést vitt a szobába, megragadta a sértett haját és kihúzta a konyhába, ott a késsel levagdosta a sértett ruházatát és közölte, hogy szexuális cselekményt akar vele végezni, melyre nem került sor, de a vádlott a sértettet testszerte ütlegelte és rugdosta.
Ezek után mindketten visszamentek a szobába, ahol a vádlott a sértettet az ágyra ültette, a kés hegyével több helyen megkarcolta a testét, a haját levágta, hogy ne kelljen soha többé senkinek és az éjjel folyamán még több alkalommal megütötte, és megfenyegette, hogy meg fogja ölni.
Idő közben a vádlott és a sértett elaludtak, de a vádlott bezárta a ház ajtaját és a kulcsot elrejtette, hogy a sértett ne tudjon elszökni.
2018. július 4-én a vádlott a hajnali órákban felébredt és szidalmazni kezdte a sértettet, aki kérte, hogy ezt hagyja abba. A vádlott ekkor megragadta a torkát és ismét azt mondta neki, hogy meg fogja ölni és a kést több alkalommal belevágta az ágyba.
6 óra 30 perckor a vádlott kiment a konyhába, ekkor a sértett kinyitotta a szoba ablakát, majd meztelenül kiugrott az udvarra, elkezdett futni a közeli tó felé, miközben segítségért kiabált. A vádlott ekkor késsel a kezében a sértett után futott, aki ekkor előle a tóba ugrott. A sértett nem tudott úszni, a vádlott utána ugrott, kihúzta a vízből és visszaráncigálta a házba, ahol még kétszer megütötte, majd ismét mindketten elaludtak. Később a sértett felébredt, elvette a vádlott mobiltelefonját és a barátjának küldött egy sms-t, hogy fogva tartják, bántalmazzák és a barátja értesítette a rendőrséget.
A sértettnek a történtek során többek között a testfelszín több mint 10%-át érintő zúzódásai, dobhártyaszakadása és orrcsonttörése keletkezett, melyek együttes tartama a nyolc napot meghaladta.
A bíróság folytatja a tárgyalást.