2017/50 - jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmény

Tárgyalás időpontja: 
2017. december 12., kedd 13.30
Ügy tárgya: 
jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmény
Ügyszám: 
12.B.755/2017
Tárgyalás helyszíne: 
7621 Pécs, Széchenyi tér 14.
Tárgyaló: 
fsz.13.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat szerint röviden: A vádlott és a sértett 2017. május 20-án délután együtt italoztak, melynek során jelentős mennyiségű alkoholos italt fogyasztottak el. A sértett 22 óra előtt valamivel aludni ment, ezután a vádlott a sértett tudta és beleegyezése nélkül magához vette a sértett tulajdonát képező és a ház előtt parkoló Skoda Fabia gépkocsi indítókulcsát azért, hogy azzal Pécs belvárosában közlekedjen, majd a gépkocsit vezetve egy parkolóban megállt, ott a gépkocsiból kiszállt, majd néhány perccel később visszaült és 22 óra körül megpróbált elindulni. A vádlott ekkor a gépkocsival átment a padkán, az ott lévő villanyoszlopnak ütközött, majd megállt. Körülbelül 10-15 perc múlva a vádlott a gépkocsi hátsó ülésén lefeküdt aludni.

 

A rendőrség járőrei ismeretlen személy bejelentése alapján érkeztek ki a helyszínre és miután a vádlott semmilyen életjelet nem mutatott a zárt gépkocsiban, a járőr a gépkocsi hátsó ablakát betörte. A vádlott erre felébredt, zavart viselkedése miatt intézkedés alá vonták.

 

A vádlott súlyos fokú alkoholos befolyásoltság állapotában volt amikor a gépkocsit vezette.

 

A bíróság a tárgyalást megkezdi.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Dr. Barkaszi Attila

sajtószóvivő

+36-30-990-4247

barkaszia@pecsit.birosag.hu

Eljáró bíróság: