2017/50-emberölés bűntette és más bűncselekmények

Tárgyalás időpontja: 
2017. december 12., kedd 09.00
Ügy tárgya: 
emberölés bűntette és más bűncselekmények
Ügyszám: 
13.B.290/2017
Tárgyalás helyszíne: 
7623 Pécs, Rákóczi út 34.
Tárgyaló: 
fsz.II.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat szerint röviden: Az I.r. vádlott férfi és a II.r. vádlott nő régi ismerősei egymásnak. A II.r. vádlott segített az I.r. vádlottnak korábbi büntetéséből történt szabadulását követően, de közelebbi kapcsolatot nem kívánt létesíteni, mert az ügy sértettjével hosszabb ideje élt élettársi kapcsolatban. A II.r. vádlott elmondta az élettársának, hogy az I.r. vádlott szabadult a börtönből és azóta többször is találkoztak.

 

2016. szeptember 18-án a II.r. vádlott, amikor hazaért, szólt élettársának, hogy valaki követte. Amikor a sértett kilépett az udvarra, meglátta az I.r. vádlottat, akit korábban nem ismert, majd kérdőre vonta, hogy ki ő és mit keres ott.

 

Az I.r. vádlott közölte, hogy a II.r. vádlottat keresi, de a sértett felszólította, hogy menjen el, mert az élettársa nem akar tőle semmit. Az I.r. vádlott ekkor kikerülte a sértettet és felszaladt a ház lépcsőjén, majd a II.r. vádlottat megragadva kifelé húzta a házból. Ekkor a sértett is a II.r. vádlotthoz lépett, megragadva a másik karját az ellenkező irányba húzta, majd behúzta a ház konyhájába az I.r. vádlottal együtt, akivel dulakodni kezdtek. A sértett felszólította az I.r. vádlottat a lakás elhagyására. Az I.r. vádlott ennek eleget is tett, ekkor a sértett az asztalon lévő, törött pengéjű bicskát felkapta. A sértett és az I.r. vádlott ekkor a konyhából nyíló szobába sodródtak, a sértett a kezében lévő törött késsel az I.r. vádlott irányába szúrt több alkalommal, a szúrás egy ízben a nyaka bal oldala és kulcscsont alatti részen elérte.

 

Az I.r. vádlott egy ízben, ököllel az arcán megütötte a sértettet, aki a jobboldali járomív és arccsont törését szenvedte el. Ezt követően az I.r. vádlott a helyiségben lévő kisbaltát felkapta és a feji részével legalább három ízben, nagy erővel, a fején megütötte a sértettet.

A sértett a súlyos fejsérülése miatt elhalálozott.

 

A II.r. vádlott a történtek után, a rendőrségen bejelentést tett, de az I.r. vádlott kérésére azt állította, hogy ismeretlen személy bántalmazta élettársát. A II.r. vádlott felhívására az I.r. vádlott a helyszínt elhagyta, az épület mögötti kis házból kísérte figyelemmel a nyomozó hatóság helyszínelését. Másnap a II.r. vádlott érte ment, a házban megmosdott, a II.r. vádlottól kapott tiszta ruhát felvette, a bűncselekmény során viselt ruháit kidobta egy kukába.

Ezt követően az I.r. és II.r. vádlottak elfogásuk napjáig Pécsen bujkáltak.

Az I.r. vádlott előzetes letartóztatásban van.

 

A bíróság a tárgyalást megkezdi.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Dr. Sebestyén Ágnes

sajtószóvivő

+36- 30-656-6710

sebestyena@pecsit.birosag.hu

Eljáró bíróság: