A vád szerint röviden: 2016. október 22-én este 20 óra körüli időben a két fiatal vádlott férfi egy gépjárműben utaztak Szaporcáról Kórós községbe közlekedve. A gépkocsit az I.r. vádlott vezette, a II.r. vádlott a jobboldali első ülésen utazott.
Haladásuk során az I.r. vádlott, indokolatlanul áttérve a menetirány szerinti bal oldalra – féktávolságon belül észlelve az ittas sértett által hajtott kerékpárt -, vészfékezést követően – a gépkocsi bal első részével nekiütközött a vele szemben, közlekedő sértett férfi által hajtott kerékpárnak.
Az ittas sértett a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott.
A vádlottak a gépkocsival a balesetet követően megálltak, azonban a balesetet követően nem nyújtottak segítséget a sérülést szenvedett sértett részére és nem értesítették a rendőrséget sem, hanem otthonukba távoztak.
A bíróság a tárgyalást folytatja.