2017/45 -több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete

Tárgyalás időpontja: 
2017. november 9., csütörtök 08.30
Ügy tárgya: 
több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete
Ügyszám: 
19.Fk.38/2016
Tárgyalás helyszíne: 
7621 Pécs, Széchenyi tér 14.
Tárgyaló: 
I/32.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vád szerint röviden: 2015 júniusában az öt vádlott – akik közül hárman fiatalkorúak – Pécs belvárosában szórakozott, melynek során jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztottak több vendéglátóhelyen.

Éjjel 2 óra után értek az egyik belvárosi szórakozóhelyhez, ahol az I. r. vádlott a földről felvett egy botot, majd minden előzmény nélkül megütött egy járókelőt. Ezt a bántalmazást észlelte az egyik későbbi sértett, aki számon kérte a vádlott cselekményét. Ekkor mind az öt elkövető nekitámadt a sértettnek, valamennyien több alkalommal, ököllel testszerte ütlegelték, majd miután a földre került, többször megrúgták.

Miután a sértett bántalmazását abbahagyták, a téren tartózkodó személyek a sértett segítségére siettek.

Rövid idő elteltével azonban a vádlottak közül hárman ismét megjelentek és rugdosni kezdték a korábbi áldozatukat, aki az ütéstől a földre került.

Ezután a helyszínt a vádlottak elhagyták, csak az I. r. vádlott maradt ott, és a földön fekvő sértettnek korábban segítséget nyújtó személyre támadt. A dulakodás során a felek földre kerültek, ezért az öt vádlott közül kettő ismét visszatért a helyszínre és ők is bekapcsolódtak a bántalmazásba.

A bántalmazás során az I. r. vádlott elővett egy 9 cm pengehosszúságú kést és azt négy alkalommal, az először bántalmazott férfi hátába szúrta. Mindezt a helyszínen többen észlelték, akik közül egy személy a bántalmazottak segítségére sietett. Ekkor az I. r. vádlott ezt a személyt is hasba szúrta, majd az elkövetők a helyszínről elmenekültek.

A bántalmazás következtében két sértett súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, az egyiknél maradandó fogyatékosság alakult ki.

Mindkét sértett életét a gyors, szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.

Az I. r. vádlott cselekménye több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletének megállapítására alkalmas, a többi vádlottal szemben az ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat.

A bíróság a tárgyalást folytatja.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Dr. Barkaszi Attila

sajtószóvivő

+36- 30-990-4247

barkaszia@pecsit.birosag.hu

Eljáró bíróság: