A vádirat szerint röviden: A vádlott komlói férfi 2016. július 24-én az esti órákban, Komló területén kábítószer tartalmú szert fogyasztott. Ezt követően bódultan, hiányos öltözetben, kezében egy 12 cm pengehosszúságú késsel – magát emelt hangon, több ízben is Istennek nevezve – egy komlói társasház előtt elhaladt, szemetes edényeket rugdosva, majd egy másik ház előtt három férfit látott meg, ahogy beszélgettek, és egyiküket felismerve rákiáltott, hogy megöli. A vádlott odament a beszélgetőkhöz, több ízben feléjük szúrt, miközben mindhármukat megöléssel fenyegette. A vádlott által felismert férfi úgy védekezett, hogy több ízben a vádlott felé rúgott, a kést tartó kezét is elérte, de a kés nem esett ki a vádlott kezéből.
Eközben a helyszínre érkezett a vádlott édesanyja is, aki csitítani próbálta a vádlottat, de nem sikerült neki. A vádlott – az őt ért második rúgás következtében megtántorodott és elesett, de röviddel ezután már felkelt, majd a helyszín közelében leparkolt személygépkocsihoz lépett, felült a motorháztetőre és a kezében lévő késsel azt megkarcolta. A vádlott anyja ezt látva odafutott a vádlotthoz és a kést megpróbálta kivenni a kezéből, mely akkor eltört, a markolat a vádlottnál, a pengéje az anyjánál maradt.
A vádlottat ezt követően az ott lévő férfiak földre vitték, egyikük pedig értesítette a rendőrséget. A földön fekvő vádlott csak rövid időre higgadt le, majd megint eltávozott, és amikor a rendőrjárőrök intézkedés alá akarták vonni, velük szemben is, a kezében lévő késmarkolattal hadonászott, majd amikor azt a földre tette, a járőrök testi kényszer alkalmazásával földre vitték és megbilincselték, ezután ön- és közveszélyessége miatt pszichiátriai klinikára szállították.
A vádlott az által megrongált gépkocsiban 60.000 forint kár keletkezett.
A bíróság megkezdi a tárgyalást.