2017/12 - nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények

Tárgyalás időpontja: 
2017. március 23., csütörtök 09.00
Ügy tárgya: 
nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
Ügyszám: 
4.B.236/2016
Tárgyalás helyszíne: 
7800 Siklós, Batthyány K. u. 1.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat szerint röviden: Az I.r. vádlottat 2013. október 3-án Gilvánfa polgármesterévé, a II.r., a III.r., a IV.r. és az V.r. vádlottakat 2010. október 3-án önkormányzati képviselővé választották, a II.r. vádlott a polgármester helyettese is volt.

 

A vádlottak többek között, kiemelve az alábbi bűncselekményeket követték el:

 

Az I., II., III., IV. és V.r. vádlottak 2012 és 2013 nyarán elhatározták, hogy az önkormányzat pénzén és az általa lízingelt gépkocsival utaznak Horvátországba, ezért erre a célra 2012-ben az önkormányzattól 200.000 forintot, 2013-ban 300.000 forintot vettek fel, melyből élelmiszert, italokat vásároltak, a fennmaradó pénzt kunára váltották. A gépkocsi üzemanyagát is az önkormányzat pénzéből finanszírozták. Az utazásra 2013-ban hozzátartozóikat is magukkal vitték.

 

A Gilvánfai Önkormányzat 2012 és 2013 évben a községi önkormányzat tulajdonában lévő vízelvezető árkok tisztítása során kitermelt, vegyes fajtájú tűzifát a polgármester javaslatára, az I.r., II.r., III.r. és IV.r. vádlottak úgy értékesítették több személynek, hogy az abból befolyó pénzt egymás között elosztották. A tűzifát vásárló személyek nem tudták, hogy a megvásárolt fal bűncselekményből származik. A tűzifát a VII.r. vádlott szállította el, majd a pénzt átvette a vevőktől –hét személytől, összesen 697.000 forintot - és odaadta az I.r. vádlottnak, aki azt a VII.r. vádlott lakásán osztotta szét a munkában résztvevő vádlottak között.

 

A vádlottak a horvátországi utazásról és az ehhez szükséges pénzösszegről, valamint az önkormányzat tulajdonában lévő árokból kitermelt fa értékesítéséről nem képviselő-testületi ülésen, nem alakszerű rendeleti vagy határozati formában döntöttek, így megszegték az Önkormányzati törvényben foglalt rendelkezéseket.

 

Az I.r. és a II.r. vádlottak több ízben is elhatározták, hogy az önkormányzat pénztárából különböző pénzösszegeket vesznek fel, melyet egymás között elosztanak, és a pénztárban keletkező hiányt fiktív számlákkal palástolják. Ennek érdekében először a VI. r. vádlottól, majd a VII. r. vádlottól papíron fát vásároltak, és e vádlottakkal fiktív adásvételi szerződéseket kötöttek, melyeket az önkormányzat könyvelési anyagában elhelyeztek.

 

A Siklósi Járási Ügyészség a vádiratában összesen kilenc cselekmény miatt vádolja a vádlottakat sikkasztás, hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt.

A bíróság megkezdi a tárgyalást.

Egyéb információ:

Dr. Barkaszi Attila

Sajtószóvivő

+36- 30-990-4247

barkaszia@pecsit.birosag.hu

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: