A vád szerint röviden: A vádlott és a sértett a cselekmény időpontjában szomszédok voltak egy baranyai településen. A sértettet korábban bírósági határozattal cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezték. A cselekmény előtt a sértett gondnoka naponta felkereste a sértettet az otthonában és olyankor cigarettát is vitt neki.
2014. június 24-én reggel 8 óra előtt, a vádlott bement a sértett lakrészébe és tőle cigarettát kért. A sértett nem akart a vádlottnak cigarettát adni, ezért a vádlott bántalmazni kezdte, az arcán és kezén ököllel megütötte. A sértett a padlóra illetve az ágyra esett, a vádlott ott is bántalmazta, majd elvette tőle a tartalékolt cigarettáját és távozott. A sértett akkor nem nem merte elmondani gondnokának, hogy a vádlott bántalmazta, mert már korábban is megverte. A gondnoka 8 óra után érkezett a sértetthez, észlelte a sérüléseit és orvoshoz vitte. A sértett csak hat nappal később mondta el gondnokának a történteket.
A sértett súlyos, töréses sérülést is szenvedett a bántalmazás során, mely maradandó fogyatékosság társulása mellett gyógyult.
A vádirat másik vádpontja szerint 2015. április 4-én 4 óra 30 perc körüli időben, ugyanazon településen, egy másik sértett, a tulajdonában álló mountain bike kerékpárját egy ház előtt, a kerékpártároló rácsához zárta. A vádlott 6 óra körül, gyalogosan közlekedett az utcában, amikor észlelte a kerékpárt, amelynek zárját a nála lévő fogóval elvágta, majd a kerékpárt elvitte. A nyomozó hatóság a vádlott házának udvarán még azon a napon megtalálta a kerékpárt.
A bíróság az ügyben a vádlottat és tanúkat hallgatott ki, szakértőt is meghallgatott, folytatja a tárgyalást.
Egyéb információ:
Dr. Barkaszi Attila
Sajtószóvivő
+36- 30-990-4247