A vádirat szerint röviden: a vádlott Komlón, ivóvíz-szolgálatási egységvezetőként dolgozott, feladatai között volt az ivóvíz vezetékek nyomvonalának folyamatos karbantartása, valamint a kapcsolattartás a működési területen lévő közüzemi szolgáltatókkal. 2014. október elején a sorozatos csőtörések miatt szükségessé vált egy komlói kereszteződésben a vízvezetékrendszer közút alatti szakaszának cseréje. Október első hetében kicserélték az útszakaszon lévő csapadék elvezető rendszert, majd 2014. október 13-án reggel, a közút alatt lévő vízvezeték kibontására, cseréjére vonatkozó munkafolyamatok meghatározása érdekében a vádlott alkalmazottainak eligazítást tartott - a vízvezeték szerelőnek, két segédmunkásnak, valamint egy nehézgép kezelőnek –, meghatározta aznapi feladataikat a hibás csővezeték feltárása és a cseréhez történő előkészítése érdekében. A vádlott az eligazítást megelőzően nem kezdeményezett közműegyeztetést a gázszolgálgatóval, ezért nem tudta, hogy a kijelölt területen lévő földben gázvezeték található, ezért munkavállalóit erről nem tájékoztatta. A munkások a területen gázvezetékre utaló jelzést nem találtak, megkezdték a munkát, melynek során a munkagép markolója 12 óra 25 perckor átvágta az útszakasz alatt húzódó gáz gerincvezetéket, ennek következtében gázömlés alakult ki. A munkagépet a gépkezelő leállította, áramtalanította, a vízvezeték szerelő gázmaszkot húzott és lemászott a munkagödörbe, ahol egy csőszorítóval próbálta meg elzárni a gázvezetéket, de az nem sikerült. Ekkor a gödör mellett tartózkodó munkatársaitól egy svédfogót kért, de amikor azt át akarta venni, ismeretlen ok miatt, a kiömlő gáz berobbant, és a vízvezeték szerelő a gödörből az úttestre esett. Az égő gáz, meggyújtotta a közelben álló munkagépet is, amitől az kiégett. A tüzet a gázszolgáltató munkatársainak segítségével sikerült 12 óra 50 perckor eloltani. A vízvezeték – szerelő sértett I. és II. fokú égési sérüléseket szenvedett, míg a kiégett munkagépben 11.907.000 forint kár keletkezett.
A bíróság a tárgyalás folytatja.
Egyéb információk:
Dr.Barkaszi Attila sajtószóvivő - +36/30-990-4247
Tóth Edit sajtótitkár - +36/30-3838-439