A vádlott a vád tárgyává tett cselekmény elkövetésekor haragudott a sértettre, mivel a sértett 2013. március 22-én komlói szórakozóhelyen egy injekciós tűt a kezében tartva azzal fenyegette meg a vádlottat és a vádlott fiát, hogy megöli és leszúrja őket.
A vádlott az esti órákban elhatározta, hogy bosszút áll a sértetten, ezért 23 óra körüli időben egy 30 cm hosszú, 3-4 cm vastag kábel darabbal elment a sértett lakásához azzal, hogy a vádlott a kábel darab végére egy vasdarabot is erősített.
A vádlott a sértett lakásához érve bekopogott, közölte, hogy a rendőrségtől van. A sértett felszólította a vádlottat, hogy mutassa a rendőr igazolványát, mire a vádlott a háta mögött tartott kábeldarabbal a sértett feje felé ütött, aki az ütését a bal kezével kivédte, ütése a sértett bal kezét és az arcát érte el.
Ezt követően a vádlott a kábeldarabbal egy alkalommal megütötte a sértett édesapjának a fejét, majd miután látta, hogy a fia védekezik, a vádlott elhagyta a helyszínt.
A két sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el azzal, hogy a kábeldarab alkalmas volt az arcon és a fejen 8 napon túl gyógyuló sérülés létrehozására, melynek elmaradása részben a testhelyzeten és a véletlenem múlott.
A bíróság a tárgyalást megkezdi.