Letartóztatás gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmény miatt

A Pécsi Járásbíróság a napokban elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra több rendbeli gyermekpornográfia bűntette és szeméremsértés vétsége alapos gyanúja miatt.

 A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2022. júniusában, az akkor még a tizedik életévét be nem töltött kiskorú sértett lány gyermeket, egy internetes alkalmazáson keresztül, több ízben arra bírta rá, hogy készítsen magáról, a nemi vágy felkeltésére irányuló pornográf felvételeket, melynek a sértett eleget tett. Ezt követően a gyanúsított 14 videofelvételt és 4 képet mentett le a számítógépére, majd azokat egy filmmegosztó portál segítségével mások számára is hozzáférhetővé tette.

A gyanúsított emellett 2022. tavaszán és nyarán nagyszámban, olyan szexuális tartalmú képeket és videofelvételeket töltött le és tett hozzáférhetővé mások számára, melyben gyermek és fiatalkorú lányok szerepeltek. A felvételeken olyan, a tizenkettedik életévüket be nem töltött lányok is szerepeltek, akiket láthatóan sanyargattak a felvételek elkészítése során.

A gyanúsított 2022. tavaszán és nyarán a lakóhelyén található lakás fürdőszobájában rejtett kamerát helyezett el, mellyel több felvételt készített a fiatalkorú húgáról, melyeken hozzátartozóját pornográf helyzetben szerepeltette. A felvételeket a gyanúsított pornográf oldalakon mások számára is hozzáférhetővé tette.

A gyanúsított, önkielégítés közben magáról is készített felvételeket, melyeket szintén megosztott a pornográf oldalakon.

A gyanúsításban szereplő kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményekre figyelemmel alaposan feltehető, hogy a gyanúsított, szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, illetve folytatná az eljárás tárgyát képező bűncselekményt. Mindezekre figyelemmel a bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Az ügyész tudomásul vette a bíróság határozatát, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem végleges.


Dr. Barkaszi Attila

sajtószóvivő   

+36 30 990 4247

barkaszia@birosag.hu