Elsőfokú ítélet emberölés bűntette és okirattal visszaélés vétsége miatt

K. Zs. vádlott férfit a másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla 2019. január 8-án jogerőre emelkedett ítéletével emberölés bűntette és okirattal visszaélés vétsége miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre, valamint 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, és a feltételes szabadságra bocsátás időpontját 25 évben állapította meg. A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint az ittas vádlott 2016. május 14. vagy 15. napján az esti órákban elhatározta, hogy szomszédja házának melléképületéből fűnyírót vagy más műszaki cikket tulajdonít el. A sértett férfi a vádlottat tetten érte, de nem szólt semmit, hanem visszament a házába. A vádlott a sértett után ment a házba, és a nála lévő fejszével többször a sértett fejére sújtott, aki ennek következtében azonnal meghalt.

E jogerős ítélet ellen a fellebbviteli főügyészség perújítási indítványt nyújtott be, mert a nyomozó hatóság újabb eljárásában rögzített adatok szerint a vádlott 2017. február 2-ről 3-ra virradó éjszaka, lopási szándékkal, a nyitott bejárati ajtón keresztül bement az általa ismert idős nő és fia által lakott lakóházba. A cselekmény idején a vádlott ittas volt, a házban pedig csak az idős sértett nő tartózkodott. A vádlott a konyhában kezdte a kutatást, de az idős sértett észrevette és felismerte. Ekkor a vádlott félve attól, hogy cselekménye kiderül, a sértettet a nála lévő késsel megszúrta. A sértett elesett. A vádlott a földön fekvő sértettet több ízben meg is ütötte. A terhelt a sértett bántalmazása után már nem kutatott értékek után. A földön fekvő sértettre rágyújtotta a házat, amit a kiérkező tűzoltók oltottak el. A sértett összeégett holttestét az általa használt szobában találták meg, halálát füstbelélegzés okozta. A szakértői vélemények szerint a sértett élt a tűz keletkezésekor. A terhelt az elkövetéskor viselt ruháit elégette, a kést és a sértett házából elvitt gázpalackkupakot egy szennyvízgödörbe dobta, ahol a nyomozó hatóság 2019. július 9-én megtalálta.

A 6/2009. Büntető jogegységi határozat szerint nem volt helye vádemelésnek az idős sértett nővel szemben elkövetett bűncselekmény miatt, mert a több emberen elkövetett szándékos emberölési cselekmények törvényi egységet alkotnak, ezért azok külön eljárásban nem bírálhatók el. Amennyiben utóbb derül ki, hogy a terhelt az ítélethozatalt megelőzően további olyan cselekményt (emberölés) is elkövetett, amely a már elbírált bűncselekménnyel az összefoglalt bűncselekmény törvényi egységébe tartozik, a többszöri eljárás tilalma miatt nem vádemelésnek, hanem perújításnak van helye. A nyomozó hatóság iratai az alapügyben fel nem merült tényre vonatkozó olyan új bizonyítékokat tartalmaztak, melyek valószínűvé tették, hogy a terhelttel szemben lényegesen súlyosabb büntetést kell kiszabni.

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítvány alapján elrendelt perújítási eljárásban az első fokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2020. október 12-én megtartott nyilvános perújítási tárgyaláson – a fenti tényállásra tekintettel – K. Zs. vádlottat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és okirattal visszaélés vétsége miatt – halmazati büntetésül – életfogytig tartó fegyházra és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott a kiszabott szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ügyész tudomásul vette a bíróság döntését, a vádlott és védője fellebbeztek ellene enyhítés – a feltételes szabadságra bocsátás engedélyezése – végett, így az ítélet nem jogerős.

Dr. Dezső Lili
sajtótitkár
+36-30-541-6666
DezsoL@pecs.birosag.hu