Jogerős ítélet segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt indult büntetőügyben

A Pécsi Járásbíróság a 2020. február 24. napján megtartott előkészítő ülésen V.G. vádlottat segítségnyújtás elmulasztásának vétségében bűnösnek mondta ki, ezért őt 1 évre próbára bocsátotta.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott 2019. február 8. napján 19 óra 25 perc körüli időben az általa vezetett, és a munkáltatója – a TÜKE Busz Zrt. – által üzemben tartott helyi járatú autóbusszal közlekedett Pécsett, Szabolcsfaluban a buszforduló irányába. A vádlott a buszfordulóban nem engedte az autóbuszra felszállni az erősen ittas állapotban lévő sértettet, majd ezt követően szóváltás alakult ki a vádlott és a sértett között. A vádlott ezt követően a diszpécsertől rendőri segítséget kért, melyet hallva a sértett leszállt a buszról, átment az autóbusz bal oldalára és a járművezető oldalán ököllel beleütött egyet az elhúzható ablaküvegre, melyben kár nem keletkezett.

A vádlott ezután a járművel elindult – mivel a sértett ekkor kb. 1.5 méter távolságra volt -, majd a körforgalom elhagyása után elindult a Komlói út irányába. A sértett azonban - mikor a jármű a Mecsekszabolcsi templom és a buszforduló közötti részen közlekedett kb. 10-15 km/h sebességgel – nekifutott a busz bal oldalának és ismételten ököllel beleütött egyet a járművezető melletti ablakba, a járműről visszavágódott, az autóbusz átment a sértett bal lábfején, majd a sértett hanyatt esett. Ezt követően felkelt és az öklét mutatta a járművezető felé, aki a járművel nem állt meg, tovább haladt a következő megálló felé.

A sértett 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, annak tényleges gyógytartama 8 hét.  

A vádlott megszegte a KRESZ 58.§ (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezést, mivel a balesetet követően nem állt meg, nem nyújtott segítséget a baleset során megsérült sértett részére, valamint a személyi sérüléssel járó balesetről a rendőrhatóságot nem értesítette, annak ellenére, hogy észlelte a sértett elesését.

Az ítélet jogerős.

Pécs, 2020. február 25.

                                                                                Dr. Barkaszi Attila

                                                                                sajtószóvivő

                                                                                +36-30-990-4247

                                                                                barkaszia@pecsit.birosag.hu