Letartóztatás garázdaság bűntette miatt

A Pécsi Járásbíróság 2019. november 26-án elrendelte egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint 2019. november 24-én, a hajnali órákban, egy pécsi rendezvényen, a rendezvényterem előtti folyosón a gyanúsított és egy társa belekötöttek a velük haragban álló család jelenlévő öt tagjába. Kötekedés és szóváltás után a gyanúsított ököllel, többször arcon ütötte a család egyik tagját, aki ettől a földre került, míg a gyanúsított társa a család irányába tartott gázriasztó fegyverével többször lövést adott le. A család tagjai védekezésképpen a gyanúsított és társa felé különböző üvegeket dobáltak.

A dulakodásban résztvevők viselkedése alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkozást keltsen.

A gyanúsított büntetett előéletű, hasonló bűncselekmények elkövetése miatt volt már büntetve, ellene jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban. Az eljárás jelenlegi szakaszában alaposan feltehető, hogy a gyanúsított, szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné a büntetőeljárásban résztvevő személyek befolyásolásával, esetleges tárgyi bizonyítékok megsemmisítésével, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.

A bíróság határozatát az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, a végzés így nem végleges.

                                                                  Dr. Barkaszi Attila

                                                                  sajtószóvivő

                                                                 +36-30-990-4247

                                                                 barkaszia@pecsit.birosag.hu