Házi őrizet sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt

A Pécsi Járásbíróság 2018. május 31-én elrendelte egy jemeni férfi házi őrizetét egy hónapra, különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és folytatólagosan elkövetett számvitel rendje megsértésének bűntette megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított jemeni állampolgár egy egészségügyi gazdasági társaság önálló képviseletére jogosult vezető tisztségviselőjeként 2009-2012 években több infrahang egészségügyi kezelési központot üzemeltetett érszűkületes betegek ellátására. Ennek során a páciensek kezeléséből származó bevételeknek csak egy részéről állítottak ki számlát, a többit nem vezették fel a könyvelésbe, így azok eltitkolásra kerültek. A gyanúsított által elsikkasztott jövedelem csaknem kétszázmillió forint.

A gyanúsítottat nemzetközi elfogatóparancs alapján, külföldön fogták el és adták át a Magyar hatóságoknak.

Alaposan tartani lehet attól, hogy az eljárás során a gyanúsított a kényszerintézkedés hiányában, a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával megnehezítené, veszélyeztetné a büntetőeljárást.

A határozat jogerős.

Dr. Barkaszi Attila

sajtószóvivő

+36-30-990-4247

barkaszia@pecsit.birosag.hu