Ítélet kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt

 

A Pécsi Járásbíróság 2018. május 25-én kihirdetett ítéletével D. Sz. I. r. vádlottat 10 hónap végrehajtásában 3 évre felfüggesztett, R. I. II. r. vádlottat 7 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint kötelezte a vádlottakat a büntetőeljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A bíróság R.-né B. M. III. r. vádlottal szemben az eljárást megszüntette, tekintettel arra, hogy a büntetőeljárás során elhalálozott.

Az I. r. vádlott nő válását követően – 2013 tavaszától -, a házasságából született gyermekkorú sértettel együtt szüleinek, a II. r. és III. r. vádlottaknak otthonában éltek rossz szociális helyzetben, lakókörnyezetük, életterük súlyosan elhanyagolt volt. A gyermek alapvető életkörülményeit semmilyen téren nem biztosították.

A gyermek fejlődési szintje - a nem megfelelő, súlyosan elhanyagolt ellátottsága miatt – érzelmi-, erkölcsi-intellektuális téren életkori nívó alatt van. Értelmi színvonala extrémen alacsony, személyisége jelentősen károsodott. Ennek oka az édesanyai értelmileg, érzelmileg és fizikailag is súlyosan elhanyagoló viselkedése, a súlyos érzelmi és testi elhanyagolás, melyet az egy élettérben lakó nagyszülők sem tudtak pótolni.

 

Az ítélet jogerős.

Dr. Barkaszi Attila

sajtószóvivő

+36-30-990-4247

barkaszia@pecsit.birosag.hu