Két évszázad bíróságtörténetébe enged bepillantást az Egri Királyi Törvényszék története (1869 – 1945) című kötet, melyet kiállítással és perszimulációval egybekötött tudományos konfer
Hírek
A Bírósági Iránytű következő epizódjaként a mai naptól elérhető animációs filmsorozatunk legújabb része.
Francia-Magyar Jogi Napot rendeztek a budapesti Francia Intézetben. Az esemény résztvevői összefoglalták, hogy az európai uniós jog hogyan hatott a magyar joggyakorlatra.
A bizalomépítés a központi témája az Országos Bírósági Hivatal nemzetközi kommunikációs konferenciájának, amelyet immár hetedik éve rendez meg a bírósági szervezet.
Új generációs képzések, interaktív módszerek – minden bíró, titkár, fogalmazó számára ismerősen hangzanak azok az újítások, amelyeket munkatársaival dr. Fülöp Natasa vezetett be az Országos Bírósági Hivatal képzési repertoárjába.
Az Országos Bírósági Hivatal 2015 óta minden évben kiadja bíráknak szóló integritás kérdőívét a bírósági szervezet integritását érintő folyamatok, körülmények megismerése érdekében.
Nemzetközi szemináriumnak adott otthont a Magyar Igazságügyi Akadémia. Az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) „Training on the job” című kétnapos eseményén a különböző országok munkavégzés helyén megvalósuló képzéseinek módszereit hasonlították össze.
A Pécsi Törvényszéken a 2017-ben tartott nyílt napot követően a civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetekkel kapcsolatos jogszabályi változások során felmerült gyakorlati problémák indokolttá tették az ismételt tájékoztatást és konzultációt, ezért a törvényszék 2019. november 5.
Évről-évre emelkedik a bíróságok száma a Virtuális Erőmű Programban (VEP). Tatabánya után az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az Egri Törvényszék is csatlakozott az energiahatékonyságot ösztönző kezdeményezéshez.
Dr. Áder János köztársasági elnök 2019. október 1-jével dr. Répássy Árpádot nevezte ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) új elnökhelyettesévé.