2018 és 2019 is díjesőt hozott az évről-évre egyre sikeresebb magyar csapatok számára a nemzetközi THEMIS versenyeken, november vége óta pedig már a 2020-as versenyre is várják a jelentkezéseket.
Hírek
34 évvel ezelőtt kezdte pályafutását a bírósági szervezetben a Kaposvári Törvényszék elnöke és 32 évvel ezelőtt lépett be először bíróként a tárgyalóterembe. Vezetőként és bíróként is elsődleges számára a lelkiismeret, az őszinteség, az emberség és a józan ész.
A magyar bíróság digitális fejlesztései volt a fő téma a Szlovák Igazságügyi Minisztérium delegációjának látogatásán.
A találkozón az Országos Bírósági Hivatal szakemberei bemutatták a közelmúltban megvalósított innovatív megoldásokat.
Különdíjat kapott kormányzati kategóriában az Országos Bírósági Hivatal weboldala Az Év Honlapja pályázaton.
Történetek, versek, nevetések és tűnődések – Szarvas József színművészt látta vendégül a MIA Klub legutóbb.
Egy régóta zajló közös munka gyümölcse érik be: az Országos Bírósági Hivatal (OBH) javaslatára megkezdődik a bírói bérek felzárkózása Európához. Közös sajtótájékoztatón jelentette ezt be dr. Répássy Árpád, az OBH elnökhelyettese, dr. Varga Judit igazságügyi miniszter és dr.
Több mint 60%-kal emelkednek a bírói illetmények - jelentette be közös sajtótájékoztatón Varga Judit igazságügyi miniszter, Répássy Árpád, az OBH elnökhelyettese és Polt Péter legfőbb ügyész.
Dr. Répássy Árpád és dr. Vajas Sándor az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettesei fogadták dr. Oltai Judit Zsófia asszonyt a Magyar Bírói Egyesület (MABIE) elnökét a mai napon, a két szervezet közötti támogatási szerződés aláírása végett.
Az Európai Unióhoz 2004. május 1-én csatlakozott tagállamok közül a 2004-2018.
Múltidézéssel és régen látott zenei felvételekkel kezdődött a legutóbbi MIA Klub. Eredics Gábor népzenész, a Vujicsics együttes vezetője volt a vendég.