Tájékoztatjuk, hogy a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint eg
Hírek
6426 távmeghallgatást bonyolítottak le 2019-ben a bíróságok, amelyek az elmúlt évben összesen 5221 vádlottat, 232 polgári peres eljárási részvevőt, 638 tanút, 40 szakértőt és 179 szabálysértési eljárás alá vont személyt hallgattak ki.
Az Országgyűlés 2019. december 17. napján fogadta el a 2019. évi CXXVII. törvényt, amely szerint a gyermekkel való kapcsolattartásra vonatkozó határozatok végrehajtását 2020. március 1. napjától a gyámhatóság helyett a bíróság előtt lehet kezdeményezni.
2020. március 31. napjával jogszabályi változás folytán megszűnnek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok (KMB-k).
Az OBH munkatársainak jelenlétében zajló plenáris ülésén az Országgyűlés 133 igen szavazattal, 4 nem szavazat ellenében, 23 tartózkodás mellett megszavazta az ügyészi és bírói béremelésről is rendelkező az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosítá
A továbbfejlesztett elektronikus képzésnyilvántartó rendszer, az iCorso nem csak az elektronikus felületet biztosítja a képzésekre történő jelentkezésekhez, hanem már arra is megoldást kínál, hogy az igazságügyi dolgozók visszakereshessék, hogy mikor, milyen oktatáson vesznek majd részt.
2018 és 2019 is díjesőt hozott az évről-évre egyre sikeresebb magyar csapatok számára a nemzetközi THEMIS versenyeken, november vége óta pedig már a 2020-as versenyre is várják a jelentkezéseket.
34 évvel ezelőtt kezdte pályafutását a bírósági szervezetben a Kaposvári Törvényszék elnöke és 32 évvel ezelőtt lépett be először bíróként a tárgyalóterembe. Vezetőként és bíróként is elsődleges számára a lelkiismeret, az őszinteség, az emberség és a józan ész.
A magyar bíróság digitális fejlesztései volt a fő téma a Szlovák Igazságügyi Minisztérium delegációjának látogatásán.
A találkozón az Országos Bírósági Hivatal szakemberei bemutatták a közelmúltban megvalósított innovatív megoldásokat.