2017/37- halálos közúti baleset okozásának vétsége

Tárgyalás időpontja: 
2017. szeptember 12., kedd 12.45
Ügy tárgya: 
halálos közúti baleset okozásának vétsége
Ügyszám: 
2.B.92/2017
Tárgyalás helyszíne: 
7800 Siklós, Batthyány K. u. 1.
Tárgyaló: 
2.sz.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vádirat szerint röviden: A vádlott férfi 2016. szeptember 4-én az általa vezetett személygépkocsival a 5806 számú úton, Okorág felől Sumony irányába közlekedett, a gépkocsi jobb első ülésén az édesanyja utazott. Az út során 70-75 km/h sebességgel közlekedett, majd a vasúti átjáró biztosító fénysorompójának az áthaladás tilalmát jelző villogó poros fényjelzés ellenére a gépkocsijával a sínekre hajtott, ahol összeütközött a Sumony felől Okorág irányába közlekedő, a megállóhelyre érkezés miatt lelassító – 45 km/h sebességgel közlekedő – személyvonat motorkocsijával.

A motorvonat az első részével ütközött a gépkocsi jobb oldalának, majd azt leszakítva a gépkocsit a sínpályáról kilökte, mely forgása közben egy fénysorompót kidöntve, az úttest baloldalán állt meg.

 

A vádlott édesanyja az ütközés során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Egyéb információ: 

Dr. Barkaszi Attila

Sajtószóvivő

+36- 30-990-4247

barkaszia@pecsit.birosag.hu

Eljáró bíróság: