2017/28 - nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény

Tárgyalás időpontja: 
2017. július 12., szerda 10.00
Ügy tárgya: 
nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény
Ügyszám: 
12.B.132/2016
Tárgyalás helyszíne: 
7623 Pécs, Rákóczi út 34.
Tárgyaló: 
fsz.II.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A vád szerint röviden: A sértett korábban egy munkahelyen dolgozott a III. r. vádlottal, később egy társasházban is laktak, jószomszédi viszony alakult ki közöttük. Miután a III. r. vádlott anyagi helyzete megromlott, több alkalommal kért kölcsön kisebb összegeket a sértettől. Miután a lépcsőházból elköltözött, kapcsolata megmaradt a sértettel. A III. r. vádlott italozó életmódot folytatott, továbbra is rendszeresen kért kölcsön a sértettől.

A sértett 2014 januárjában egy vállalkozót bízott meg azzal, hogy lakásában kicserélje a járólapokat. A vállalkozónál dolgozott az I. r. vádlott, aki a munkálatok során tapasztalta, hogy a sértett jó anyagi körülmények között él. 2014 júniusában az I. r. vádlott az általa korábbról, családi kapcsolataiból ismert II. r. vádlottnak elmondta, hogy a sértettnél dolgozott, a sértett egyedül él és értékei bűncselekmény révén megszerezhetők.

2014. június 26-án reggel az I. r. vádlott és a II. r. vádlott 9 óra körül érkeztek a sértett lakóhelyére. Miután becsengettek a sértett beengedte őket a lépcsőházba, majd az I. r. vádlott a sértett lakásának ajtaján becsöngetett, a sértett beengedte, addig a II. r. vádlott a lépcsőházban maradt, a nyitott bejárati ajtó előtt. Az I. r. vádlott igyekezett a sértett figyelmét elterelni, addig a II. r. vádlott a lakásba besurrant, majd kutatni kezdet értékek után. A sértett felfigyelt a II. r. vádlott viselkedésére, rájött, hogy a vádlottak összejátszanak, számon kérte őket. Az I. r. és II. r. vádlottak ekkor egy henger alakú tárggyal ütni kezdték a sértettet a fején és a felsőtestén. A sértett a hálószobájában elesett. A II. r. vádlott a táskáját átkutatta, a pénztárcájából kivett 170.000 forint készpénzt, majd a lakásból eltávozott.

A III. r. vádlott ezen a reggelen egy a ház közelében található presszóban italozott, majd a sértettől korábban kölcsönkapott pénz visszaadása érdekében a sértett kaputelefonján csengetett. Az akkor még a lakásban tartózkodó I. r. vádlott beengedte, mert azt hitte, hogy a II. r. vádlott jött vissza. A III. r. vádlott a lakáshoz érve látta, hogy a bejárati ajtó nyitva van, a lakásba bement, ahol a hálószobában meglátta a földön fekvő, szemmel láthatóan segítségre szoruló sértettet és a szintén a hálószobában tartózkodó I.r. vádlottat, akkor pánikba esett, a lakásból kirohant, onnan egy italboltba ment. Az általa észlelteket más személynek nem mondta el, a sértettnek nem nyújtott segítséget, sem a mentőket, sem a rendőrséget nem értesítette.

Az I. r. vádlott a III. r. vádlott távozását követően további értékeket tulajdonított el, összesen 80.000 forint értékben, a sértett lakásából. A lakást bezárta és a kulcsot magához vette.

Az I. r. és II. r. vádlott tartott attól, hogy a sértett életben maradt, ezért még aznap 15.00 óra után visszamentek a helyszínre, a lakáskulccsal bementek a házba, onnan a lakásba és a még életben lévő, de eszméletlen sértett arcát, fejét éles-hegyes eszközzel többször megszúrták, majd eltávoztak. A sértettet barátnője többször próbálta meg keresni telefonon a sértettet a bűncselekmény napján, és másnap is sikertelenül, ezért 2014. június 27-én értesítette a rendőrséget.

A bíróság az ügyben folytatja a tárgyalást. A korábbi tárgyalást a határozat kihirdetésére napolta el.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: