Előzetes letartóztatás elrendelése kábítószer-kereskedelem bűntette miatt

A Pécsi Járásbíróság 2018. május 16-án elrendelte egy sámodi férfi előzetes letartóztatását kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette alapos gyanúja miatt egy hónapra.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2017 májusa és 2018. május 14. napja közötti időszakban különböző kábító hatású anyagokat szerzett meg ismeretlen személyektől, és azokat az ismeretségi körébe tartozó más személyek részére, haszonszerzés érdekében értékesítette.

A nyomozó hatóság 2018. május 14-én a gyanúsított személygépkocsiját ellenőrzés alá vonta, majd házkutatást is tartott, ezek során mindkét intézkedés alkalmával, kábítószer-kereskedelem és fogyasztás során használatos tárgyi bizonyítási eszközöket és különböző kábítószer gyanús anyagokat foglaltak le.

A gyanúsításban szereplő bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, jelentős és kiemelt tárgyi súlyú.

Alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a még ki nem hallgatott tanúkat befolyásolná, vagy megfélemlítené, illetve újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.

A határozat ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.

 

Dr. Barkaszi Attila

sajtószóvivő

+36-30-990-4247

barkaszia@pecsit.birosag.hu