Előzetes letartóztatás felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt

A Pécsi Járásbíróság 2018. március 23-án elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és három rendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt egy hónapra.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2018. március 21-én a délutáni órákban, Pécsett, egy parkolóban szóváltásba keveredett azzal a parkoló őr nővel, aki a személygépkocsiját ellenőrizte. A gyanúsított kiabált a parkoló őrrel és fenyegette, ezért a közelben tartózkodó, és ezt halló két másik parkoló őr a segítségére sietett. A vita hevében a gyanúsított a nőt egy alkalommal megütötte, aki elesett és a térdén hámsérülést szenvedett. Ezután a gyanúsított elővette gépkocsijából forgótáras, gumilövedékkel megtöltött fegyverét és célzott lövéseket adott le a parkoló őrökre, akik a fegyverből leadott öt lövés következtében mindhárman könnyű sérüléseket szenvedtek.

A gyanúsított többszörösen – hasonló jellegű bűncselekmény miatt is - büntetett előéletű, vele szemben több büntetőeljárás is folyamatban van.

Alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a sértettek befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné vagy meghiúsítaná a bizonyítást, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.

A bíróság végzését az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vették.

 

Dr. Barkaszi Attila

sajtószóvivő

+36-30-990-4247

barkaszia@pecsit.birosag.hu