Előzetes letartóztatás kifosztás bűntette miatt

A Pécsi Járásbíróság 2018. február 9-én elrendelte egy fiatal férfi előzetes letartóztatását két rendbeli kifosztás bűntettének alapos gyanúja miatt egy hónapra.

 

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2018. február 6-án délután 15 óra körüli időben, Pécsett egy postahivatal előtt egy idős nő kézitáskáját próbálta meg elvenni sikertelenül. A sértett térdre rogyott, a táska elszakadt.

Ugyanezen a napon 16 óra körüli időben egy általános iskola előtt egy kislány kezéből, a gyermek nagyobb értékű mobiltelefonját kirántotta, majd elszaladt vele, azonban egy járókelő a gyanúsított után futott és felszólította annak visszaadására.

 

A gyanúsított terhére rótt bűncselekmények egy évtől hét és fél évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetettek. A bíróság álláspontja szerint az eljárás jelenlegi szakaszában alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása estén megszökne, elrejtőzne és mivel munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkezik, létfenntartása érdekében újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követne el.

 

A határozat ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős.

Dr. Barkaszi Attila

sajtószóvivő

+36-30-990-4247

barkaszia@pecsit.birosag.hu