Előzetes letartóztatás elrendelése rablás bűntette miatt

A Pécsi Járásbíróság 2018. február 8-án elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi 2018. január 7-én a délutáni órákban, Pécsett, az ismerőseivel sétáló sértett válláról lerántotta a táskáját, majd rövid huzakodást követően a táskával elmenekült. A sértett a földre esett.

A gyanúsítottól a cselekményét észlelő járókelők a táskát visszaszerezték.

A büntetett előéletű gyanúsított állandó lakcímmel, jövedelemmel nem rendelkezik, vele szemben további bűncselekmények elkövetése miatt egyéb büntetőeljárás is van folyamatban.

A gyanúsításban szereplő súlyos – kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - bűncselekményre figyelemmel feltehető, hogy a gyanúsított megszökne, elrejtőzne, szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével a bizonyítást megnehezítené, illetve – anyagi helyzetére figyelemmel – újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.

A bíróság határozata ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, a határozat nem jogerős.

Dr. Barkaszi Attila

sajtószóvivő

+36-30-990-4247

barkaszia@pecsit.birosag.hu