Lakhelyelhagyási tilalom elrendelése zsarolás bűntette és más bűncselekmény miatt

A Pécsi Járásbíróság 2017. december 6-án két szentlőrinci férfival szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el egy hónapra súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének, egyikükkel szemben további kifosztás bűntettének alapos gyanúja miatt.

 

A nyomozás eddigi adatai szerint a két gyanúsított 2017. december 1-jén, az esti órákban Szentlőrincen két férfit bántalmazott, majd az egyik megfélemlített sértett az egyik gyanúsított korábbi fenyegető fellépésének és bántalmazásának hatására, a gyanúsított követelésére összesen háromezer forintot adott át neki.

 

Az ügyészség indítványozta a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését egy hónapra szökés elrejtőzés, illetve tanúk megfélemlítése, összebeszélés veszélye miatt.

 

A bíróság mindkét gyanúsított vonatkozásában enyhébb kényszerintézkedést, lakhelyelhagyási tilalmat alkalmazott, mert álláspontja szerint az eljárás jelenlegi szakaszában, a gyanúsítottak vonatkozásában kizárólag a szökés, elrejtőzés veszélye áll fenn.

 

A bíróság határozata ellen az ügyész jelentett be fellebbezést, a gyanúsítottak és védőik a végzést tudomásul vették.

 

Dr. Barkaszi Attila

sajtószóvivő

+36-30-990-4247

barkaszia@pecsit.birosag.hu