Előzetes letartóztatás elrendelése fegyveresen elkövetett rablás és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt

A Pécsi Járásbíróság 2017. augusztus 25-én elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt egy hónapra.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2017. június 7. és augusztus 14. napja között négy pécsi dohánybolt sérelmére követett el rablási cselekményeket. Valamennyi üzletben fegyvernek látszó tárggyal fenyegetve az eladót, őt a bevétel átadására kényszerítette. Az eladók minden esetben átadták a bevételt, a gyanúsított pedig a helyszínről távozott, a pénzt magával vitte.

A halmazati szabályok miatt öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, jelentős tárgyi súlyú bűncselekményre figyelemmel alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított megszökne, elrejtőzne, jelenléte az eljárási cselekményeknél nem lenne biztosítható.

A gyanúsított magát bűncselekmények elkövetéséből tartotta fenn, így megalapozottan feltehető az is, hogy életvitele miatt szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el.

A határozat jogerős.

 

Pécs, 2017. augusztus 25.

 

Dr. Barkaszi Attila

sajtószóvivő

+36/30-990-4247

barkaszia@pecsit.birosag.hu