Ismét támogatást nyert a Pécsi Törvényszék pályázata

Negyedik alkalommal hirdette meg az Országos Bírósági Hivatal 2017 őszén, a Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázatot, melynek támogatásával a bíróságok hozzájárulhatnak múltjuk és az elődök emlékeinek méltó megőrzéséhez.

A pályázat névadója saját korának – (1828-1905…) - egyik legműveltebb jogásza, bíró, semmítőszéki bíró, majd királyi ítélőtáblai tanácselnök volt, jelentősen támogatta a hazai képző- és iparművészetet.

A beérkezett pályaművek – melyeket részben neves jogtörténészekből álló szakértő bíráló bizottság bírált el - történeti kutatást, konferencia és kiállítás szervezését, muzeális értékű, bírósági könyvek és berendezési tárgyak restaurálását célozták meg.

A tizenkét pályázó között a Pécsi Törvényszék az elnyert támogatás keretében, a Mohácsi Járásbíróság elnöki irodájában található, az 1920-as években, kézzel készült, antik bútorzatát újítja fel. A garnitúra, mely egy négyajtós szekrényből, íróasztalból, dohányzó asztalból, két karosszékből és egy kanapéból áll, a felújítást követően, méltó környezetet biztosítanak majd a járásbíróság elnöki irodájának.

A sikeres pályaműért járó emléklapot dr. Rendeki Ágnes a Pécsi Törvényszék elnöke 2018. február 12-én, Budapesten vetette át az Országos Bírósági Hivatal elnökétől.

A pályamű megvalósítására két és fél hónap áll rendelkezésre, a munkálatok előre láthatólag 2018. március közepén kezdődnek majd.

Pécs, 2018. február 27.

CsatolmányMéret
3.92 MB
5.39 MB